TELIHOLDRA

A most az a  pillanat,
melyben elveszítem önmagam...
Elveszítem mindazt, 
ami a hátamhoz  van rögzítve:
- a régi paradigmákat,
- a felvett maszkokat,
- a szégyent,
- a bűntudatot, 
- a különböző  jelmezeket,
- a szükségtelen  szabályokat.
Elvesztegetett órák,  napok,  elvárások,
remények és bizonyosságok….
Elhagyom mindazt, ami volt: 
az összes haszontalan elvárást,
minden, amit eddig kerestem, és nem találtam,
Minden, amiért küzdöttem, most az út szélén hagyom…
És így, mindent elvesztve,
Elhagyom a félelmemet is, 
a félelmet  a szabályok megszegésétől, 
a heves önkritikát,
félelemet élettől, és haláltól, 
attól hogy  elveszítem önmagam,
Lemeztelenedve,  
régi bőrömtől mentesen,
felfedezem magamban azt igaz  szívet,
mely lényem minden pórusában vibrál.
A dobot, mely agyagból, csillagokból,
gyökerekből készült,
és itt visszhangzik bennem.
Természetasszony ősi hangját..
Minden egyes szívdobbanás után feleszmélek, 
hogy  mindig is életben voltam,
örökké élő, és szabad voltam,
bátran szabad! 

Legyen így!

(Ada Luz Márquez - Hermana Águila alapján : Ilda Vimláti)